Rendezvény - Színház, színjátszás

A falu rossza

Január 25-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel mutatja be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Tóth Ede A falu rossza című vígjátékát. Az előadást a színház főrendezője, Susán Ferenc állítja színpadra, az előadás címszerepében Máté Krisztiánt láthatjuk, a többi főbb szerepben Mikó István, Albert Péter, Marjai Virág és a losonci Erdélyi Gábor áll színpadra.

A darab a Nemzeti Színház 1874-es felhívására készült, ezt ítélték a legjobb pályaműnek, amivel száz aranyat nyert a szerző. Később Örkény István némileg átdolgozta, felfrissítette a darabot, ezt a változatot láthatják a salgótarjáni nézők is.

A falu bírójának, Feledi Gáspárnak két gyermeke és egy neveltlánya van. Fia, Lajos épp a neveltlányt, Bátki Tercsit készül eljegyezni. Tercsi éveken át Göndör Sándor parasztlegény szerelme volt, aki még most is bolondul érte; a kocsmában duhajkodik, nem tud a szakításba belenyugodni. Feledi bíró a vígkedélyű, állandóan legények után járó Finum Rózsi által próbálja Sándor fejét elcsavartatni, de hiába. Göndör Sándor megjelenik a háznál, kérdőre vonja Tercsit és rálő, majd pisztolyát önmaga felé fordítja, de lefogják.
Amikor egy évvel később Göndör Sándor a fogságból hazajön, Tercsi és Lajos már házasok. Kora hajnalban Feledi kisebbik gyermeke, Boriska kimerészkedik az utcára, hogy meglesse a kocsmában dorbézoló Sándort, aki után régóta epekedik. A dolog nem marad titokban (Gonosz Pista meglátja őt és kikotyogja), apja dühében kitagadja. A folyóparton barangolva Boriska váratlanul a falut örökre elhagyni készülő Sándorral találkozik. Megvallja szerelmét, de a legény nem veszi komolyan, mire a lány a folyóba veti magát.

Susán Ferenc munkatársa Gyuriska János, az előadás dramaturgja Sándor Zoltán, a díszletet és a jelmezt Pallós Nelli tervezi. A darabbéli szereplőket Mikó István, Albert Péter, Eke Angéla, Máté Krisztián, Marjai Virág, Erdélyi Gábor, Házi Anita, Farkas Zoltán, P. Kerner Edit, Falati Hedvig, Szívós Győző, Bregyán Péter, Kántor Zoltán és Németh Anna formálja meg, közreműködnek a Nógrád Táncegyüttes tagjai is.

KategóriaSzínház, színjátszás
Dátum2018. January 25., 10:00 - 12:00
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID63227
Módosítás dátuma2018. január 8.

Hibát talált?

Üzenőfal