Rendezvény - Ünnep, ünnepség

Hálaadó szentmise a Mária Rádióért

Mária Rádió kápolna (XIII. kerület Budapest)

A Mária Rádió szűk éves szünet után ismét fogható Budapesten az FM 88,8 MHz frekvencián. Ennek és tíz éves fennállásuknak örömére három napos élő adásfolyamot szerveztek szeptember 8-10. között, hogy a hallgatóikkal közösen adjanak hálát Gondviselő Istenünknek.

A hálaadás és az imádság mellett kérték a hallgatókat, támogassák adományaikkal a rádiót, a további fejlesztésekért. A Mária Rádió köszöni minden adományozónak, a hálaadó napok során összegyűlt 10 millió forintot! Ennek alkalmából Székely János esztergom-budapesti segédpüspök szentmisét mutat be szeptember 28-án, 9 órakor, a Mária Rádió kápolnájában, melyet élő adásban közvetítenek.

A hálaadó napok során a Mária Rádió életre hívta imaköreit, a tett, a tanulás és az imádság helyi közösségeit. Minden településen, minden kerületben, minden gyülekezetben, minden utcában, sőt minden nagy családban szeretnék létrehozni a Mária Rádió imaköreit, az „imádkozzál, tanulj és dolgozzál” szavak jegyében!

Továbbra is várják a tettre kész jelentkezőket telefonon, e- mailen, és a Mária Rádió honlapján, az Imakörök menüpont alatt regisztrálva is.

Imádkozzunk, tanuljunk és dolgozzunk Isten országáért!

KategóriaÜnnep, ünnepség
Dátum2016. September 28., 09:00 - 11:00
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID54555
Módosítás dátuma2016. szeptember 20.

Hibát talált?

Üzenőfal