Rendezvény - Ünnep, ünnepség

II. világháborús új hősi emlékmű avatása

A Gömöri Kézművesek Társulása és Várhosszúrét Önkormányzata szeptember 23-án 11.00 órától rendezi meg a II. világháborús új hősi emlékmű avatását a II. világháborúban Várhosszúréten és a környéken folytatott harcok során hősi halált halt magyar katonák tiszteletére.

Az emlékművet a rendezvény főtámogatója, Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a rendezvény fővédnöke, Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, magyar országgyűlési képviselő és Nagy György a Gömöri Kézművesek Társulása elnöke leplezik le.

width=700

A rendezvény támogatói: Hagyomány-Történelem Gömörben Polgári Társulás, a Szövetség az Emberi és Keresztény Értékekért, a Római Katolikus Egyház Krasznahorkaváraljai Plébániája, a Csemadok Várhosszúréti Alapszervezete, a Rozsnyói Meseszínház, a Hoziureth Polgári Társulás, a bajtársi támogatók és segítségnyújtók Gömörből és Magyarországról.

A Gömöri Kézműves Társulást a +421 907 234 314-es telefonszámon, vagy e témában a hadisirokhosszuret@pobox.sk e-mail címen érik el. Akik anyagilag szeretnék támogatni a nemes ügyet, az SK88 5200 0000 0000 1758 3214 (SWIFT:OTPVSKBX) számlaszámon tehetik meg.

TelepülésVárhosszúrét [Krásnohorská Dlhá Lúka]
KategóriaÜnnep, ünnepség
Dátum2017. September 23., 11:00 - 13:00
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID61338
Módosítás dátuma2017. szeptember 22.

Hibát talált?

Üzenőfal