Rendezvény - Színház, színjátszás

Lovagias ügy

Január 22-én, kedden 19.00 órai kezdettel mutatják be a Lovagias ügy című darabot a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban.

Hunyady Sándor novelláját Székely István 1936-os filmje tette hallatlanul népszerűvé, Virág szerepében Kabos Gyulával, de játszott a filmben Ráday Imre, Perczel Zita és Gombaszögi Ella is. A történet szerint az idősödő főkönyvelő, Virág úr esetlen reménytelenséggel szerelmes Gizikébe, a cég kissé molett titkárnőjébe. Gizike viszont Paliba, a tulajdonos szívtipró fiába szerelmes szintén reménytelenül. Ez azonban egyáltalán nem gátolja meg abban, hogy más férfiakkal is kapcsolatot tartson fenn, ahogy az érdekei éppen megkívánják. Ez eddig rendben is volna. Aztán az irodában elcsattan egy végzetes puszi. Ezt valaki félreérti. És ezzel elindul az események megállíthatatlan láncolata. Pofon, becsületsértés, párbaj. (És a süket nagymamáról még nem is szóltunk…)

És hogy van-e megoldás? Van. De a színpad szabályai szerint egészen más, mint amire számítunk. Hunyady Sándor bájos szerelmi története sok humorral a békebeli időkből. Kabos Gyula egykori legendás szerepében a 75. születésnapját a napokban ünneplő Koltai Róberttel, a feleségét Vándor Éva, az öreg Milkót a losonci Erdélyi Gábor, fiát Máté Krisztián, Gizikét Marjai Virág, Virágék lányát Házi Anita, míg a süket nagymamát P. Kerner Edit alakítja. Hunyady Sándor szövegét Verebes István, míg Márkus Alfréd zenéjét Darvas Ferenc ültette át mai színpadra. A díszlet és jelmez Mucsi Balázs munkája, az előadást Gaál Ildikó rendezte.

KategóriaSzínház, színjátszás
Dátum2019. January 22., 19:00 - 21:00
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID72443
Módosítás dátuma2019. január 22.

Hibát talált?

Üzenőfal