Rendezvény - Múzeumok, kiállítások

Rejtély a múzeumban

Kalandos múzeumlátogatást ígér a Galántai Honismereti Múzeum (Fő utca 976/8.) 2018. október 27-re 16.00 és 20.00 óra között. Idén Rejtély a múzeumban címmel rendezik meg a tavalyi nagysikerű Szellemek a múzeumban rendezvény folytatását.

A késő délután folyamán a múzeum titokzatos hellyé alakul, ahol valami nincs rendben, valami történik. A rejtély feltárása és az elkövetők azonosítása lesz a fő feladata a múzeumba érkezőknek. Ehhez minden szükséges tárgyi és szóbeli segítség a rendelkezésükre áll majd az önjelölt detektíveknek, sőt még a kiállítások lakóitól is lehet segítséget kérni. A sikeres felderítés esetén a jutalom nem marad el. Azok számára sem lesz unalmas a múzeumlátogatás, akik nem szeretnének részt venni a rejtély feltárásában, hiszen a tárlatokban uralkodó sejtelmes sötét egyetlen gyertya kíséretében különleges élményt nyújt majd a látogatóknak.

A rendhagyó eseményre szeretettel várják a gyermekes családokat, fiatalokat, felnőtteket és idősebbeket egyaránt. A belépés ingyenes. A rendezvény Galánta Város anyagi támogatásával valósul meg.

TelepülésGalánta [Galanta]
KategóriaMúzeumok, kiállítások
Dátum2018. October 27., 16:00 - 20:00
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID70684
Módosítás dátuma2018. október 17.

Hibát talált?

Üzenőfal