Rendezvény - Múzeumok, kiállítások

DUNART. COM 7: A művésztelep kiállításának a megnyitója

A DUNART. COM7 művésztelep program keretén belül augusztus 19-én, szombaton 17.45 kezdettel szervezik meg a Fényküszöb címmel a művésztelep kiállításának a megnyitóját a somorjai Korona udvarban.

A tárlatot megnyitja Tolnay Imre képzőművész. Közreműködik a Duna Folk Bnad. A kiállítás a kiállításmegnyitó napján látható.

A DUNART. COM7 nemzetközi szimpózium hetedik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában, 2017. augusztus 11-20. között. A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni.

A művésztelep minden évben tematikus, a hetedik találkozó címe és tematikája: „FÉNYKÜSZÖB” „„Ekkor szólt az Isten: Legyen Világosság! És lett világosság.” (Ter 1,3)

A művészet egyik feladata mindig is az Isteni szféra és ember közti kapcsolat megteremtése volt. Ezeknek a küszöböknek, kapuknak vagy ablakoknak a megjelenítése lehet a művészet feladata, melyet akkor tud megtenni, ha az alkotás szándéka tényleg tiszta.

„Az a művészet, amely Istennel keresi a kapcsolatot, már a kezdeteknél a fény problémakörével találja magát szemben. Ugyanis mindannyiunknak van egyfajta személyes viszonya fénnyel.” – mondja Beke László.

A személyes élményeink, és a Szentírásban olvasható fényutalások is összecsenghetnek. A Bibliában a fény vagy magát Istent jelenti, vagy az ő cselekedetét, illetve a hozzá vezető utat. Személyes élményként pedig az alkotó művészekre is gondolhatunk, akik feladatuknak tekinthetik, hogy az Isten és az ember kapcsolatát fény-motívumokkal ábrázolják.

A művésztelep alkotói ezen gondolatokra reflektálnak a szimpóziumon készülő alkotásaikkal. Ugyanakkor az általuk elkészített szponzorképekből befolyó összeget Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész SOMORJAI KITELEPÍTÉS emlékművére ajánlják fel.

TelepülésSomorja [Šamorín]
KategóriaMúzeumok, kiállítások
Dátum2017. August 19., 17:45 - 19:45
Forrás, adományozórendezvenyek.adatbank.sk
Rövid URL
ID60745
Módosítás dátuma2017. augusztus 14.

Hibát talált?

Üzenőfal